Te az introvertált vagy az extrovertált címkét viseled?

 

Szívesen töltöd az idődet egyedül? Inkább moziba mész, mint egy idegenektől hemzsegő partira? Esetleg antiszociálisnak tartanak?

Hidd el, hogy nincsen veled semmi baj!

Amióta a világ létezik, azóta zajlik a címkézés is.

Jó / rossz tanuló, introvertált / extrovertált, beszédes / csendes, bátor / félénk, nyitott / zárkózott, rámenős / alkalmazkodó, elméleti / gyakorlatias stb.

 

Gyakran mi skatulyázzuk be saját magunkat egy szerepbe, viselkedünk a vélt vagy valós elvárások szerint. Ez azonban csak véges időtartamra (órákig, napokig esetleg évekig) tesz bennünket boldoggá és elégedetté.

 

Ha már vettél részt teljesítményértékelő beszélgetésen, akkor nem idegen számodra a következő kérdés:

 

„Miben szeretnél, illetve fogsz fejlődni az elkövetkező időszakban?”

 

Ha neked nem lenne ötleted, a főnöködnek biztosan lesz. Talán már te is hallottál hasonló mondatokat az életed során:

 

• Beszélj többet, mondd el te is az ötleteidet, gondolataidat a megbeszéléseken.
• Ne legyél már olyan távolságtartó, nyílj meg.
• Ne húzd ki magad a közösségi programokból, légy jobb csapatjátékos.
• Ne merülj el annyira a részletekben, hanem végezd el a feladatokat gyorsabban.

 

Közben pedig te a legjobb tudásod szerint teszed a dolgodat ugyanis

 

• időre van szükséged, hogy átgondold a felvetett problémát és előállj egy jó ötlettel, amit szívesen elmondasz, ha szóhoz jutsz a beszédesebb (extrovertált) munkatársak mellett;
• szívesen barátkozol, beszélgetsz, de inkább te választod meg kivel, mikor és milyen mértékben;
• csapatjátékos vagy, csak más a stílusod. Az egész napos szocializáció leszívja az energiádat, így munkaidő után pihenésre vágysz, s nem egy közös iszogatásra vagy más programra;
• fontos számodra, hogy a rendelkezésre álló összes információt begyűjtsd, megemészd és ezek ismeretében átgondoltan hozz döntést és cselekedj.

 

 

 

Vizsgáljuk meg közelebbről az introvertált és extrovertált címkéket.

 

Rajzolj egy egyenes vonalat, aminek az egyik végpontján az introvertált, a másikon pedig az extrovertált jellemző áll. Az introvertált szó azt jelenti „befelé forduló”, az extrovertált pedig azt, hogy „kifelé forduló”.

 

Te hová helyeznéd magadat ezen a skálán?

 

 

Az introvertáltság és extrovertáltság egyrészt biológiai örökségünk.

 

Lehet ezt kifogásként is használni:

 

„Bocsi, én ilyen vagyok. Nem tehetek róla, a génjeimben van! Fogadj el ilyennek és kész!”

 

Aztán szenvedsz tovább.

 

Azonban mondhatod azt is, hogy

 

„Szuper! Van rá tudományos magyarázat is. Lássuk, hogyan tudom ezt az új ismeretet kamatoztatni. Miként tudok előnyt kovácsolni belőle?”

 

Minden fejben dől el?

 

Az agykutatók bebizonyították, hogy az introvertáltak agya a külső környezetből érkező ingerekre érzékenyebben reagál, könnyen túlstimulálódik, és sok energiára van szüksége az impulzusok feldolgozásához.

 

Például egy introvertált munkatársat már egy zajosabb munkakörnyezet is jobban elfáraszt szellemileg, míg egy extrovertáltat ugyanaz a zajszínt felpörget. Az idegrendszeri adottságaik következtében az extrovertáltak az érzékszerveiken át megtapasztalt ingerekkel sokkal könnyebben megbirkóznak.

 

Honnan jutunk energiához? Hogyan töltődünk fel?

 

 

Az introvertáltak számára nagyon fontos, hogy feldolgozzák az őket ért ingereket (reflexió). A külső szemlélő egy „tétlen” embert lát pedig közben az illetőnek pörög az agya ezerrel.

 

Sokkal jobban igénylik a nyugodt, ingerszegény időszakokat, amikor magányos tevékenységek (pl. olvasás, séta, meditáció) során feltölthetik az energiakészletüket.

 

Ugyanakkor az extrovertáltak az energiájuk nagy részét a másokkal való kommunikációból és a külvilág impulzusaiból merítik.

 

Szívesebben sportolnak, utaznak, kezdeményeznek, sokkal több a kapcsolatuk és igénylik a változatosságot.

 

Biztonságra törekszünk vagy a jutalomra hajtunk?

 

Akkor jöjjön még egy kis biológia, ami rávilágít a különbségekre.

 

A vegetatív idegrendszer összehangolja életfolyamatainkat, szabályozza szerveink és szöveteink a működését. Két részből áll: szimpatikus és paraszimpatikus rendszerekből.

 

A nagyobb, szimpatikus idegrendszer feladata a mozgósítás, hogy felkészítse a szervezetet a hirtelen nagyobb terhelések elviselésére. Futáskor felgyorsítja a szívverésünket és blokkolja az emésztést.

 

A paraszimpatikus idegrendszer működése az energia megőrzésére (tartalékolás) és újratermelésére irányul. Segít az ellazulásban, pihenésben, emésztésben.   A szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer nem lehet egyszerre aktív.

 

Az agysejtek között hírvivő sejtek vagyis neurotranszmitterek szállítják az információt. A szimpatikust a dopamin, a paraszimpatikust az acetilkolin aktiválja.

 

 

A dopamin, amit boldogsághormonnak is hívnak, felel a motorikus ösztönzésért, a kíváncsiságért, a változatosságkereséséért és a jutalmazásra való törekvésért.

 

Az acetilkolin hatással van a jó közérzetre, reflexióra, információfeldolgozásra, emlékezőképességre, koncentrációra és tanulásra.

 

Amíg a dopamin azt mondja:

„Rajta, gyerünk! Csináld már!”,

addig az acetilkolin azt suttogja:

„Csak nyugodtan! Óvatosan!”

 

Az intrók agyában magasabb az acetilkolin szint, ami a mérlegelésért is felel, míg az extrók agyában a dopamin szint a magasabb, ami támogatja az örömteli tevékenységek iránti törekvést.

 

 

Az introvertáltak jelmondata lehetne: „Fő a biztonság!”

A biztonság előnyt élvez a kockázatvállalással szemben. Szeretnek távolságot tartani a dolgoktól, időt adni az információk feldolgozására, átlag feletti mértékben éberek.

 

 

Ugyanakkor az extrovertáltak jelmondata az lehetne: „Aki mer, az nyer!”

Nagyon vágynak a jutalomra, elismerésre. A magas dopamin szint gondoskodik róla, hogy ennek megszerzése érdekében nagyobb kockázatot, kihívást jelentő feladatot is elvállaljanak, kipróbáljanak.

Többek között ezért is vonzóbb számukra a szerencsejáték, mint az introvertáltaknak.

 

Mitől függ még az intro- és extrovertáltságunk mértéke?

 

 

 

Kiváló alkalmazkodóképességgel bírunk, így az adott szituációtól függően képesek vagyunk változatos módon viselkedni. A magatartásunk lényegesen eltérhet attól, ahogy ösztönösen cselekednénk, azaz a ’címkénktől’ eltérően reagálunk.

 

Például egy egyébként zárkózott, introvertált ember is dönthet úgy, hogy egy rendezvényen bátran szóba elegyedik másokkal, hangot ad a véleményének és nem csak csendes szemlélője az eseményeknek.

 

Bizonyos kultúrákban illetve országokban, mint például Japánban, értékelik a magányt, az elmélkedést. Teljesen természetesnek veszik a beszélgetés közben beálló csendet. Más kultúrából származó introvertáltak nagyra értékelik ezt a hozzáállást.

 

Ugyanakkor egy extrovertáltabb amerikai környezetben, ahol a csoportos időtöltést kedvelik, a beálló csendet inkább kínosnak érzik, s ezért igyekeznek beszéddel kitölteni az ’űrt’.

Egy ilyen környezetben egy introvertált személyiség kénytelen több extrovertált magatartást felvenni, ha boldogulni szeretne.

Az életünk során sok tapasztalatot gyűjtünk, ami hatással van a személyiségünk alakulására is.

 

Az életkor változásával egy introvertált magabiztosabbá, aktívabbá válhat társasági eseményeken, egy extrovertált pedig csöndesebb, befelé fordulóbb lesz, kevésbé vágyik a külső ingerekre azaz több időt tölt az élet dolgain való töprengéssel. Elmondható, hogy az öregedéssel általában a skála közepe felé mozdul el a legtöbb ember.

 

Összességében mindannyian rendelkezünk introvertált és extrovertált tulajdonságokkal is születésünktől fogva.

Introvertáltként az energiánkat az egyedüllétből, magányos tevékenységekből; extrovertáltként a körülöttünk lévő emberekből, társas tevékenységekből merítjük.

Az, hogy melyik hajlamunk dominál, az nem csak genetika kérdése. Függ az adott szituációtól, a kultúrától, amiben felnőttünk és élünk valamint az életkorunktól is.